Nagy volt a füstje – tűz a határban

Mintegy két hektárnyi területen gyulladt meg pénteken dél körül az aljnövényzet Budapest XVIII. kerületében, a Kerékkötő utca környezetében. A sűrű fekete füstöt több kilométeres távolságból is látni lehetett, többek között Vecsésen és Gyálon is.



Fotó: Facebook

A helyszínen középtájon, háromszáz négyzetméteres területen összehordott fahulladék is lángra kapott. A fővárosi hivatásos tűzoltók a tüzet több oldalról támadva, öt vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották.
A tűzoltást nehezítette, hogy a terület vízhiányos, ezért a tűzoltók vízszállító tűzoltó gépjárművet is a helyszínre kértek.

Igazgatóságunk felhívja a figyelmet, hogy tűzgyújtási tilalom van érvényben. A tilalom érvényes az erdőkben és fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon. A tűzgyújtási tilalom ideje alatt tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken található kijelölt tűzrakó helyeken is. A tilalom elrendelését az tette szükségessé, hogy Magyarország erdeiben számos helyen fokozott tűzveszély alakult ki az erősödő felmelegedés, valamint a szeles és csapadékmentes napok számának növekedése miatt.
A földművelésügyi miniszter felhívja az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy az erdőtüzek megelőzése érdekében legyenek körültekintőek, égő cigarettát ne dobjanak el. A tűzvédelmi rendelkezések megszegése pénzbírságot von maga után.
A tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. Az aktuális tűzgyújtási tilalmakról, valamint az erdőtűz megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról a www.erdotuz.hu oldal adhat tájékoztatást.