Aláírták: tizenegy emeletes vonat érkezik

Az első KISS elnevezésű emeletes vonatok a legnagyobb forgalmú váci és ceglédi vonalakon állhatnak forgalomba.



A MÁV 11 nagykapacitású motorvonat vásárlásáról írt alá szerződést a Stadlerrel a két cég közötti nyolcéves, 40 darab motorvonatra szóló keretmegállapodás alapján – közölte a vasúttársaság csütörtökön.

A közleményben felidézték, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV-Start Zrt. még augusztus 8-án kötött 60,5 milliárd forint értékű támogatási szerződést a 11 darab új, emeletes motorvonat beszerzésére és a projekthez kapcsolódó feladatok ellátására. A fejlesztést az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) az Európai Unió finanszírozza. A kétszintes járművek fajlagos beszerzési ára 16,7 millió euró.
A vasúttársaság a nagykapacitású, úgynevezett KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokat a Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok elővárosi vasútvonalakon állítja forgalomba, 2019 és 2020 között.

Emeletes Stadler-Kiss vonatok látványterve a Nyugati Pályaudvaron

A tervek szerint az utasok az iskolaidőszakban találkozhatnak majd az új motovonatokkal a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon, a nyári menetrendi szezonban pedig a Balaton déli partján, illetve a Velencei-tónál is.
A továbbiakban érkező kétszintes motorvonatok vélhetően a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Hatvan-Gyöngyös vonalszakaszokon is közlekedhetnek majd.
A közlemény szerint a MÁV-Start Zrt. az emeletes motorvonatokat saját szolnoki telephelyén fogja karbantartani.
A kétszintes motorvonatok utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, wifivel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd.
A járművek négy kerekes szék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak. Az elővárosi forgalomban közlekedő járművekkel szemben elvárás még a villamos motorvonati üzem és az óránként 160 kilométeres engedélyezett sebesség – olvasható a MÁV-Start Zrt. közleményében.
A szerződést Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója és Dunai Zoltán, a Stadler Bussnang AG országigazgatója írta alá.