Még ebben az évben dönthetnek a reptéri vasútról

A következő hónapokban több érdemi döntés születhet a ferihegyi vasút fejlesztése kapcsán, amelynek keretében a 2-es repülőtéri terminálon vasútállomás és 27 kilométernyi új vasúti pálya épül Köki és Monor között. 


A kormány még az idén dönthet a ferihegyi vasúti beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Folyamatban van az engedélyezési tervek kidolgozása, a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése ebben az évben várható. Az az előkészítés uniós forrásokból zajlik, és később derül ki, hogy milyen pénzekből fedezik a beruházás több tízmilliárd forintosra becsült költségét.

Évtizedes gondolat a repülőtér és a főváros közötti közvetlen vasúti összeköttetés megteremtése. Ez idő alatt többféle elképzelés látott napvilágot. Volt, amikor magántőkéből építették volna meg új nyomvonalon, egy másik elképzelés szerint az M3-as metrót hosszabbították volna meg. Ezekből azonban – részben a légiipart is érintő hitelválság miatt – nem lett semmi. Fordulatot az hozott, hogy a kormány tavaly decemberben határozatban rendelte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen, kötött pályás elérhetőségének előkészítését.

A döntés értelmében Kőbánya-Kispest és Monor állomások között 27 kilométeren új, az országos hálózatba illeszkedő kétvágányú, villamosított vasúti pálya, a 2-es terminálon pedig átmenő vasútállomás épül. Ez a terv találkozott a szakma elvárásaival is.

A látványtervek az állomásról és a tervezett vonalról ITT láthatóak.