Felavatták az új sportcsarnokot Monoron

Csaknem 1000 fős lelátóval és 1140 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkezik a Monoron átadott új Városi Sportcsarnok. A komplexum 1,4 milliárd forintból valósult meg.  



Zsombok László, Monor város polgármestere az MTI-nek hétfőn kiemelte, hogy az eredetileg tervezett határidővel és az eredetileg meghatározott költségkereten belül épült meg a létesítmény.
“A sportcsarnokkal is azt szerettük volna bemutatni, hogy felelősen gazdálkodunk a közpénzekkel. Városunk partnere a kormányzatnak a sportcélú fejlesztésekben. Monor szeretne sportos és egészséges város lenni” – mondta.
Hozzátette: “Jövőképünk meghatározó eleme az aktív és egészséges monori ember. Az élénk, virágzó közösségi terek erősítik egy település lakóiban a közösségi érzést, az emberek az ilyen helyeken élhetik át az együvé tartozás élményét. A jó középületek egyéniséget adnak a városnak.”

Az új sportcsarnokban az 1140 négyzetméteres, sportparketta borítású küzdőtér mellett 144 négyzetméteres bemelegítő terem, hat öltöző, 984 fős lelátó és VIP-helyiség található. A pénteki avató ünnepség után szombaton a nagyközönség számára koncertekkel adták át a létesítményt.
Komáromi Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke, egyben a Monor SE birkózó szakosztályának vezetőedzője szerint a csarnok minden tekintetben alkalmas rangos birkózó események megrendezésére is, így feltett szándék, hogy novemberben itt rendezzék meg az Extra Liga döntőjét.
Szalay Gábor, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség főtitkára elmondta, a létesítményvezetőkkel történt megállapodás alapján szeptember 22-23-én Monoron kerül sor a VII. Eagles Cup nemzetközi versenyre.



Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2018/02/05/felavattak-az-uj-sportcsarnokot-monoron/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19