Választás 2018 – eredmények

Rekordszámú részvétel mellett, 2.540.970 szavazattal a FIDESZ-KDNP nyerte meg a 2018-as országgyűlési választásokat. Pest megye 7. számú választókerületében Dr. Szűcs Lajos (FIDESZ-KDNP) országgyűlési képviselő folytathatja munkáját a voksok mintegy 45,02 százalékának birtokában. Képviselői mandátumot szerzett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata részéről Ritter Imre is.



Magyarország nagy győzelmet aratott, “sorsdöntő győzelmet arattunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

Győztünk!” – ezzel kezdte beszédét az összegyűlt tömeg előtt a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.
Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot” – mondta Orbán Viktor.
Kiemelte: Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnék, de már elindult a saját maga választotta útján. “Együtt fogunk ezen az úton végigmenni” – ígérte a kormányfő.
A miniszterelnök köszönetét fejezte ki a választóknak, külön a Fidesz-KDNP-re szavazóknak, amiért kitartottak mellettük az elmúlt években.
Köszönetet mondott továbbá a külhoni magyaroknak, akik “segítettek megvédeni az anyaországot”, valamint Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökének és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek is a támogatásért.
Emellett megköszönte a Fidesz segítőinek, önkénteseinek munkáját, továbbá azoknak is köszönetét fejezte ki, akik “imádkoztak értünk és értem”.
Végül feleségének, Lévai Anikónak mondott köszönetet.
Mindent köszönök, Soli Deo gloria” – zárta szavait Orbán Viktor, majd a Fidesz és a KDNP vezető politikusai a Bálna előtt összegyűlt emberekkel elénekelték a Kossuth-nótát, ezt követően pedig a Himnuszt.
A miniszterelnök a Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! köszöntéssel búcsúzott.

Eredmények

Az országos listákra leadott szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:


1. FIDESZ-KDNP (48,51 százalék, 2 540 970 szavazat)
2. JOBBIK (19,51 százalék, 1 021 857 szavazat)
3. MSZP-PÁRBESZÉD (12,33 százalék, 646 004 szavazat)
4. LMP (6,92 százalék, 362 591 szavazat)
5. DK (5,58 százalék, 292 131 szavazat)
6. MOMENTUM (2,84 százalék, 148 627 szavazat)
7. MKKP (1,69 százalék, 88 675 szavazat)
8. EGYÜTT (0,63 százalék, 33 221 szavazat)
9. MUNKÁSPÁRT (0,29 százalék, 15 078 szavazat)
10. CSP (0,20 százalék, 10 344 szavazat)
11. MIÉP (0,16 százalék, 8160 szavazat)
12. SEM (0,13 százalék, 6882 szavazat)
13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,10 százalék, 5209 szavazat)
14. MCP (0,08 százalék, 4299 szavazat)
15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,07 százalék, 3709 szavazat)
16. SZEM PÁRT (0,06 százalék, 3025 szavazat)
17. KÖSSZ (0,05 százalék, 2592 szavazat)
18. IRÁNYTŰ (0,04 százalék, 1921 szavazat)
19. REND PÁRT (0,03 százalék, 1613 szavazat)
20. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,03 százalék, 1373 szavazat)
21. NP (0,03 százalék, 1371 szavazat)
22. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 1244 szavazat)
23. EU.ROM (0,02 százalék, 956 szavazat)

Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 5 237 991

Pest megye 7. számú választókerületében 98,94 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:

1. Szűcs Lajos (FIDESZ-KDNP) – 45,02 százalék, 26 678 szavazat
2. Sas Zoltán (JOBBIK) – 29,48 százalék, 17 471 szavazat
3. Nyeste Andrea (DK) – 14,20 százalék, 8415 szavazat
4. Apostol Klaudia (LMP) – 5,70 százalék, 3380 szavazat
5. Kalasovszky Bernadett (MOMENTUM) – 2,17 százalék, 1285 szavazat
6. Tóth Judit (EGYÜTT) – 1,15 százalék, 680 szavazat
7. Bagó Anita (CSP) – 0,60 százalék, 356 szavazat
8. Bódiné Sikari Mária (MINŐKP) – 0,35 százalék, 210 szavazat
9. Kovács István (MUNKÁSPÁRT) – 0,34 százalék, 200 szavazat
10. Tamás Levente (SEM) – 0,29 százalék, 172 szavazat
11. Lukácsi Zoltán (MIÉP) – 0,21 százalék, 127 szavazat
12. Barcsik Annamária (ÖSSZEFOGÁS PÁRT) – 0,14 százalék, 85 szavazat
13. Sztakóné Zentai Mónika (KÖSSZ) – 0,14 százalék, 84 szavazat
14. Magyar András (A HAZA PÁRTJA) – 0,13 százalék, 75 szavazat
15. Tolnai Zoltán (LENDÜLETTEL) – 0,04 százalék, 23 szavazat
16. Elek Roland László (EMMO) – 0,03 százalék, 17 szavazat

 

 



Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2018/04/09/valasztas-2018-eredmenyek/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19