Új terminállal bővülhet Ferihegy

A Liszt Ferenc-reptéren a 2-es terminálhoz kapcsolódó új, 3-as terminál munkálatai 2019 végén kezdődhetnek és 2021-ben adhatják át.





2007-es látványterv

Az új létesítmény a jelenlegi A terminál mellett, Vecsés felé helyezkedik majd el, és a schengeni, vagyis Európán belüli forgalmat kezel majd.
Hardy Mihály a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Magyar Időknek elmondta, hogy a jelenlegi bádogterminált – szaknyelven azonnali beszállító kapukat – elbontják, de hogy a helyére egy A oldali utasmóló vagy a leendő harmadik terminál épül-e, az még nem dőlt el.
Azért nehéz bármit mondani pillanatnyilag a beruházás részleteiről, mert az iparág gyorsan változik. Az utasok túlnyomó többsége online check int használ, azaz maga nyomtatja ki a beszállókártyáját, és kevesebben kívánják feladni a csomagjaikat. Emiatt teljesen új technikai megoldásokat használnak a repülőtereken, például automata csomagfeladó állomásokat vagy hasonlóképpen kezelőszemélyzet nélküli check in pultokat. A lényeg az, hogy rugalmas legyen a rendszer, a csúcsidőben jelentkező terheléseket le tudja vezetni – közölte a szóvivő.



Kezdik a parkolóház építését

René Droese elmondta, hogy a 2-es terminál előtti parkolóházról is: a jelenlegi Terminal parkoló mintegy felén 6 szintes épületet húznak fel, az idén kezdik a munkát és 2020 elején adnák át az épületet.

A látványterv alapján a korábbi tervekhez képest meglehetősen leegyszerűsített parkolóházból hidak vezetnek majd a terminálokhoz, a 2400 gépjármű befogadására képes épületben elektromos töltőállások, mozgáskorlátozott- és XXL-parkolóhelyek is lesznek majd.


A korábbi látványterveken látható (ld. fent) komplex épületegyüttes helyett egy egyszerű parkolóház létesül a 2-es terminál központi részén. (Forrás: BUD via Budapest Times)
Mint arról beszámoltunk, nemrég kapta meg az építési engedélyt a parkolóház (és a Cargo City). Emlékezetes, hogy csaknem másfél évtizeddel ezelőtt az üzemeltető még nagyvonalúbb, homlokzattal ellátott parkolóház-szolgáltatóközpont épületegyüttest képzelt el ezen a helyen, az építészeti tervpályázatot is lebonyolították.

René Droese beszélt a Cargo City első üteméről is, a szintén nemrég megkapott építési engedély nyomán a munka most nyáron kezdődhet, és várhatóan jövő nyárra át is adják az épületeket. Az áruforgalom bővülése miatt már zajlik a második ütem előkészítése is.