VI. Bálint Ágnes Mesefesztivál – Meseíró pályázat

Május 26-27-én rendezik meg Vecsésen a VI. Bálint Ágnes Mesefesztivált. A rendezvény helyszíne a Bálint Ágnes Kulturális Központ és az előtte lévő tér, valamint a Bálint Ágnes Emlékház. A hangulatos esemény előtt a szervezők meseíró pályázatra invitálják a gyerekeket.




Létezik egy föld, ahol még történnek csodák, ahol még vidáman járnak-kelnek a mesehősök, ahol az Üveghegyek lábát az Óperenciás-tenger nyalogatja és a kis kurtafarkú malac még szerencsét hoz a rászorulóknak. Ez a föld Meseország szélén terül el és BÁKK földjének hívják. Itt, BÁKK földjén él a BÁKK Manó. Itt éldegél egy nagy öreg odvas fa belsejében és arra vigyáz, hogy az emberek mindig ismerjék és szeressék Meseország lakóit. Sajnos szürke fellegek gyülekeznek Meseország felett, mert az emberek kezdik elfelejteni a meséket és a mesehősöket. BÁKK Manó szomorúan törte a fejét, hogy mi tévő legyen? Meg hányta-vetette Piroskával, Hófehérkével, a Két bors ökröcskével, Jancsival és Juliskával, hogy mit is lehetne tenni? Miközben tanakodtak egyre tovább terjedt a szürkeség. Az önzés, a szeretetlenség, az elhidegülés szelei borzolták a hajukat és ekkor ez a borzasztó szél egy színes papírlapot sodort feléjük. Szép csendesen letette melléjük a puha gyepre és csodálkozva nézték mi van ráírva, mert a papíron az volt, hogy Vecsésen, BÁKK föld és a Meseország védőbástyáján újból Mesefesztivál lesz. Összenéztek és egyszerre jutott eszükbe, hogy a sok kis apró szeretetteljes gyermek szív még megmentheti a világukat, hogy a felnőttek újból a mesék felé forduljanak. Szó szót követett és el is határozták, megbízzák a BÁKK Manót, hogy jöjjön el a Mesefesztiválra és vezesse vissza Őket a meséken és a játékokon keresztül a Csodák Birodalmába. BÁKK Manó azonmód beszélt a Hétfejű sárkánnyal aki az összes mesehőst értesítette, hogy május végén a Mesefesztiválon újból találkozhatnak a gyerekekkel, hogy megmentsék a törékeny Meseországot.

A Bákk Manó elindult hát a Mesefesztiválra és öt kis barátja elkísérte Meseország határáig. Egyikőjük, az erdei tündér elárulta neki, hogy nagyon kíváncsi arra, sikerülhet-e megmenteni a birodalmukat, ezért egy titkos koktélt kevert, amit a varázsgömbjébe öntött, így egy percig a jövőbe tudott nézni. Sok-sok gyereket látott benne ugrálni, játszani, kacagni, viszont tudta, csakis akkor menthető meg Meseország, ha a gyerekek is segítenek egy mesével, amit ők maguk írnak a Meseországból küldött varázs szavak felhasználásával.

Így történt, hogy a Bákk Manó és öt kis társa Meseország határán a lapocskákra a következő szavakat írták rá:

  • manó sapka bojtja
  • buborék
  • hamuba sült pogácsa
  • 3 kívánság
  • pókháló
  • felhőtrambulin

Legyél Te az egyik megmentő és írj egy saját mesét, amiben a szavak MINDEGYIKE benne van!

Részvételi feltételek és információk:

LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2018. május 20. éjfél

Leadási cím: meseiro@kulturba.hu

Téma: megkötés nélkül

Korhatár: 10-18 éves korig

Formai követelmény: 1-3 oldal terjedelem, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5 sortávolság, sorkizárt formázás

További információk

Díjazás:

A legjobb mese díja:

  • 3 órás Mazsola Játszóház utalvány
  • Mesefesztivál ajándékcsomag
  • Líra ajándék csomag

Második, helyezett mese díja:

  • 2 órás Mazsola Játszóház utalvány
  • Mesefesztivál ajándékcsomag
  • Líra ajándék csomag

Harmadik helyezett mese díja:

  • Líra könyv ajándék
  • könyvcsomag a Róder Imre Könyvtár felajánlásával
  • 1 órás Mazsola Játszóház utalvány

10 legjobb mese kiállítása a mesefesztivál teljes ideje alatt az BÁKK aulájában, valamint megosztásra kerül a BÁKK és a Mesefesztivál facebook oldalain.

A zsűri elnöke: Csonka András, színművész

További információk: www.kulturba.hu