A hétvégén lesz a falusi búcsú Vecsésen

2018. szeptember 15-16-17-én rendezik meg a falusi búcsút Vecsésen. Ilyenkor megtelik a Fő út melleti park, az Epres a különböző vidámparki játékokkal, zsibongó tömeggel és a sörsátorban “három napig áll a bál”.

 



Hagyományőrző módon az Epres Ecseri út felőli oldalán az árusok, kereskedők találhatók majd meg, akik évről-évre egyre nagyobb számban jelentkeznek, míg a másik oldalon a vidámparkosok nyújtanak szórakozási lehetőséget.
A falusi búcsú régen a legnagyobb ünnepnek számított Vecsésen. Ilyenkor meszelték a házat kívül-belül,és vendégeket hívtak. A lányok két ruhát kaptak, vasárnapra és hétfőre, hiszen újban kellett pompázni a búcsúban, sőt még az esti bálra is.
A búcsú hivatalosan vasárnap reggel körmenettel kezdődik, melyet a Szent Kereszt templomnál tartanak.