Megvannak az első tervek: ilyen lesz ferihegyi repülőtér öt év múlva

Új részletek a gigantikus beruházásról, amely keretében új terminált építenek.




Az Airportal.hu birtokába került egy tervrajz, amelyből kiderül, hogy mit kíván megvalósítani a múlt héten bejelentett 225 milliárd forintos beruházásból a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport belső lapjában megjelent fotón a végleges formaterv még nem látszódik, de az kivehető, hogy mit és hova terveztek.
A vasúti megálló nem a parkolóház alatt, hanem a hossztávú parkoló mellett, a föld alatt lenne, ennek helyét és kiviteli terveit a Nemzeti Infrastruktúrakezelő Zrt (NIF) készítette.


Innen a parkolóház és a szálloda között megépülő – vélhetően – függőfolyosó vezet majd az új terminál épületbe, illetve a már meglévő 2B épületbe.

Az A oldalon kibővül a SkyCourt melletti épület, eltűnik a könnyű szerkezetes kiszolgáló épület, helyét egy új, a B termináléhoz hasonló móló váltja fel, az új, 3-as terminálon pedig egymással párhuzamos két új móló épül dupla gurulóúttal, így párhuzamosan mindkét oldal használható lesz. Ebben az épületben kap helyett a 2A-ról átköltöző utasfelvételi csarnok és az utasbiztonsági ellenőrzés is – értesült a portál.
A 2A terminál előtt, az Alfa gurulóúttal párhuzamosan megnagyobbítja a forgalmi előteret és új gurulóutat alakít ki.

A repülőtéri vasúti megálló, illetve a múlt héten tendereztetett körforgalom kiviteli tervei már hatósági jóváhagyási szakaszban vannak, az új terminál és a 2A bővítése még tervezési fázisban van.

„A Budapest Airport támogat minden olyan vasúti fejlesztési tervet, amely összekötné a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a hazai vasúti hálózattal. Egy ilyen gyorsvasút megvalósítása nagyban szolgálná az utasaink kényelmét és érdekeit is” – nyilatkozata a Világgazdaságnak Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
Azt is elmondta, hogy a gyorsvasút előzetes építési engedélyezési eljárásában a repteret üzemeltető cég már hivatalos formában, írásban is nyilatkozott erről a szándékáról a hatóságoknak. Hozzáfűzte, hogy a gyorsvasút kialakításával összefüggésben a 2-es terminál közelében már a szükséges földterületet is elkülönítették a leendő vasútállomás megépítéséhez.
HIRDETÉS




 

A forgalmi adatok azt mutatják, hogy a ferihegyi komplexumnak nem másodlagos kérdés a kötöttpályás elérhetőség megvalósulása. A reptéren tavaly mintegy 14,9 millió utas fordult meg, csaknem 1,8 millióval (13,5 százalékkal) több, mint 2017-ben. Ezzel az ütemmel a Budapest Airport a kelet-közép-európai régió leggyorsabban bővülő repülőterévé vált.