Koronavírus – szombattól kijárási korlátozást vezetnek be

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.




Ebbe az időben az otthonokat csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása miatt lehet elhagyni, de a korlátozás Orbán szerint arányos és szükséges, megfelel a külföldi mintáknak. Hozzátette, a szociális távolság (másfél méter) megtartásával az egészségügyi sétát lehetővé tették, de bekerült egy olyan korlátozás is, hogy az idősek és a fiatalok külön idősávban mehetnek boltba. Napközben 9 és 12 óra között az idős korosztály (a 65 év felettiek) látogathatja az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat.

A kijárási korlátozás
A rádiós bejelentés után nem sokkal megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet is a korlátozásról. A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor – áll a jogszabályban. Mi számít alapos indoknak:

a) a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,

b)  napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,

c)  az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna),

d)  az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés az 5. § szerint,

e)  a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,

f)  a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,

g)  a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,

h)  az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,

i)  a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,

j)  a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás,

k)  a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás,

l)  az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,

m)  a dohányboltban történő vásárlás,

n)  a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,

o)  a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,

p)  a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,

q)  a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,

r)  a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,

s)  az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,

t)  a szülői jogok és kötelezettségek,

u)  a hitéleti tevékenység.

Alapos indok tovább a magáról gondoskodni nem tudó, vagy segítéségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás.

Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – pedig egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.