Tag Archive for Áder János

40 éves a Rubik-kocka

A Rubik-kocka immár tudósok és művészek harmadik generációját inspirálja, és valósággal megtestesíti a magyar kreativitást. Egyetemes jelentőségét mutatja, hogy minden hetedik embernek volt már a kezében, nem ismer nyelvi korlátokat, a feladat pedig világos: káoszból rendet teremteni.

Pest megye is elutasítja a kirekesztést

Pest Megye Közgyűlése csatlakozik dr. Áder János felhívásához, amelyben arra kér minden embert, hogy szóval és tettel vállaljon közösséget a nyílt levelében megfogalmazott állásponttal, egyetértve a kijelentéssel, hogy ?aki bármely okból és indokból politikai nemzetünk bármely tagját vagy közös értékét tagadja vagy meggyalázza, az önmagát gyalázza meg.? A határozat elfogadásával arra kérjük a 187 Pest megyei…

Áder János az államfői poszt várományosa

 Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal.