Tag Archive for bíróság

Robbantással viccelődőtt, több évre ítélték

Négy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Monori Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki “viccből” a bíróság felrobbantásával fenyegetőzött – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az ítélethirdetést követően az MTI-vel.

Illegális dohánygyárat zártak be Vecsésen

Előzetes letartóztatásba kerültek azok a gyanúsítottak, akik egy vecsési üzemben gyártottak saját márkás cigarettát. A vámhatóság nyomozói 175 millió forint értékű dohányárut foglaltak le a helyszínen.

Egy nap alatt 16 ittas autóst ítéltek el

Gyorsított eljárásban tizenhat járművezetőt ítélt el ittas vezetés miatt a bíróság csütörtökön ? tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Felmentették az emberölés kísérletével vádolt pilisi férfit

Jogerősen felmentette a több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vád alól a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki saját anyját, majd egy kerékpározó ismerősét is megpróbálta megölni Pilisen. A belső hangok irányította férfi kényszer-gyógykezelését rendelte el a bíróság.

Sokkoló részletek a monori kamaszlányt ért támadásról

Megkezdődött kedden annak a 31 éves férfinak a pere, aki kis híján megölte volt barátnőjét tavaly nyáron, Monoron. Azt eddig is tudni lehetett, hogy késekkel felszerelkezve ment a lány házához, és több szúrást is ejtett rajta, de a támadás előzményeire, a részletekre csak most derült fény.

Kutyatámadás miatt indult per egy vecsési férfi ellen

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt indult büntetőper szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken Sz. Zoltán ellen, akinek nagytestű kutyája 2011-ben súlyosan megsebesített egy ötéves kislányt.

Megszavazta a parlament a járásbírósági rendszer felállítását

Az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabály alapján január 1-jétől a helyi bíróságok – a jelenlegi városi bíróságok jogutódjaként – a járási bíróságok lesznek, a munkaügyi bíróságok jogutódjaként pedig helyi szintű közigazgatási és munkaügyi bíróságok kezdik meg működésüket.

Januártól jönnek a járásbíróságok

Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett – az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.

Fegyházbüntetést kaptak a vecsési család támadói

Kilenc év fegyházra ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék kedden a szökésben lévő Makai Zsoltot, aki társaival 2008 decemberében fegyveresen betört egy vecsési családhoz, és a családfőt olyan súlyosan bántalmazta, hogy az életveszélyes állapotba került. Az ügy másodrendű vádlottja, Kóté László nyolc év fegyházbüntetést kapott első fokon.