Tag Archive for BKK

Hétvégén ismét lezárják a gyorsforgalmi utat

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez szükséges bontási és szállítási munkák miatt szeptember 27-én, szombaton és 28-án, vasárnap lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a Kőbánya-Kispest  metróvégállomás környékén.

Földgázhajtású buszok a dél-pesti vonalakon

Már 25 gázüzemű busz állt forgalomba abból a 49-ből, amelyek ? a honosításukat követően ? a dél-pesti kerületekben szállítják majd az utasokat. A buszok jelenleg a 99-es, 123-as, 123A, 181-es, 182-es, 184-es, 194-es, 199-es, 236-os, 281-es, 282E és a 284E autóbuszok vonalán közlekednek.

Három hétvégén nem jár a 3-as metró egy szakaszon

Folytatódik a megkezdett síncsere-program az M3-as metró vonalán, ezért három szeptemberi hétvégén metrópótló autóbusz közlekedik a vonatok helyett a Népliget és a Deák Ferenc tér között, míg a metrószerelvények Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér, valamint Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között viszik az utasokat.

Elkezdődhet a metrószerelvények felújítása

Elindulhat a hármas metró szerelvényeinek felújítása, az infrastruktúra felújításának finanszírozásáról még egyeztet a főváros a kormánnyal – mondta Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Elfogták a bérlethamisítót

Jóhiszeműen megvásárolt bérlet okozott problémát annak az utasnak, aki végül segített a rendőröknek a csalót kézre keríteni Pestszentlőrincen.

Minden üzemkezdet előtt átvizsgálják a 3-as metrót

Minden üzemkezdet előtt átvizsgálják a BKV és a BKK szakemberei a 3-as metró teljes vonalát, és a talált hibák jellegétől függően, ha szükséges, korlátozásokat vezetnek be, a forgalom csak az üzembiztonság fokozott szem előtt tartásával indulhat meg – közölte a két közlekedési társaság.

Hétvégéken pótlóbusz jár az M3-as metró helyett

Az M3-as metró vonalán négy júliusi hétvégén pótlóbusz jár a vonatok helyett Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, mert a BKV megkezdi a metróvonal síncsere-programját.

M3 metró: csak a felújítás előkészítése 1,8 milliárdba kerül

Jóváhagyta a 3-as metró rekonstrukciójának előkészítő tervezéséhez kapcsolódó fejlesztési megállapodást a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. Ha nem kapta volna meg az 1,2 milliárd forintot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az M3 metróvonal tervezésére, akkor az unió által e célra adott 635 millió forintos támogatása is elveszett volna ? derült ki a BKK Fővárosi Közgyűlés számára készített előterjesztéséből. 

A hétvégére lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát

Péntek este 10 órától vasárnap 18 óráig lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), emiatt megváltozik több, a kőbánya-kispesti buszvégállomásról induló járat útvonala és a 3-as metró menetrendje is.

Új autóbuszok szállítják a gyáli BKK járatok utasait is

2014. május 24-étől a főváros forgalmában is fontos szerepet betöltő agglomerációs vonalak közül a Gyálra közlekedő 55-ös buszjáraton is új, alacsony-padlós és akadálymentesített járműparkkal vette át az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási feladatait a VOLÁNBUSZ Zrt. a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére. Május 24-étől hétvégén 4 szóló MAN A21 Lion?s City autóbusz, hétköznap pedig 6 csuklós, Rába-Volvo 7900 autóbusz állt…

Fényképes igazolvány kell a BKV-bérlethez

Jelentősen megnehezítik a bérlethamisításokat az új vásárlási szabályok, amelyek szerint az arcképes igazolvány azonosítóját május 13-tól már nem az utas, hanem a BKK értékesítői írják rá a hőpapírra kinyomtatott bérletre – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított a BKK új bérletvásárlási szabályai miatt.