Tag Archive for bokszcentrum

Varga Viktor Ökölvívó Emlékverseny

A tavaly tragikus körülmények között elhunyt Varga Viktor tiszteletére emlékversenyt rendez a Vecsés SE Ökölvívó Szakosztálya a Falusi Iskolában.

Vecsés a régiós boksz fellegvára

2014. március 23.-án adták át a PM Központi Régió vecsési központját. A Pofon Partival egybekötött megnyitón Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke adta át az ifjú tűzharcosoknak a központot, akik 24 mérkőzéssel rögtön birtokba is vették azt.

Megújult a vecsési bokszcentrum

A bokszcentrum felújítása régóta váratott magára, január első napjaiban kezdődött a munka, amely során fűtéskorszerűsítést és új szellőzőrendszert kapott az terem.

Kilenc versenyző, kilenc érem a Magyar bajnokságon

Jól sikerült az idei Női Ökölvívó Magyar Bajnokság a vecsési ökölvívó amazonoknak, hiszen még soha ennyi érmet nem szereztek, 2 arany, 3 ezüst és 4 bronzérem a lányok eredménye.

Stresszoldó edzések a vecsési bokszcentrumban

Mit csinál manapság az ember fia (lánya)? Robotol egész nap, majd este úgy fekszik le, hogy álmában is jár az agya, és reggel fáradtabb mint amikor lefeküdt. Az egész napi idegi fáradtság után jól esik fizikailag is elfáradni, így igazán mélyen tudunk aludni, és másnap újult erővel vághattunk neki az élet új kihívásainak!