Tag Archive for BRFK

Autós üldözés

Négy rendőrautó üldözött egy fekete BMW X6-ost február 10-én kora délután a XVII. kerületi Pesti úttól Ecseren át Maglódig, az akció után kiderült, hogy a sofőrt már korábban körözték, sőt az autóval sem volt minden rendben.

Részeg tini lányt erőszakoltak meg egy házibuliban

Ketten is megerőszakoltak egy 15 éves részeg, magatehetetlen lányt egy házibuliban Budapesten. A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított eljárást a 18 és 19 éves fiúk ellen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Monori kábeltolvajokat fogtak el Óbudán

Csaknem háromszáz méternyi légkábelt próbált ellopni három férfi a HÉV Filatorigát megállójánál a III. kerületben péntek hajnalban, a rendőrök rövid üldözés után elfogták őket.

Engedély nélkül kezelt egymilliárd forintot egy ecseri férfi

A gyanú szerint egymilliárd forintot vett át 330 embertől egy ecseri férfi, aki engedélyek nélkül működő cégén keresztül pénzügyi és befektetési szolgáltatásokat nyújtott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI-vel.