Tag Archive for devizahitel

Elszállt a svájci frank árfolyama

Az autóhiteleseknek fájhat leginkább a svájci frank erősödése, a lakáshitellel rendelkezők túlnyomó többségét nem érinti az árfolyamváltozás, hiszen ők már rögzített árfolyamon törlesztenek – emelték ki az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó devizapiaci elemzők.

Devizahitelek – gyakorlatilag kötelező lesz a forintosítás

A devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán, vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül adevizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Döntött a Kúria: Tisztességtelen az árfolyamrés

Több fontos döntést is hozott ma a Kúria a devizahitelekkel kapcsolatban. A Kúria úgy véli, a devizahiteleknél MNB középárfolyamot kellene használni, ugyanakkor nem meszelte el általánosságban az egyoldalú szerződésmódosítást a Kúria. 

Érvénytelenek a devizahitelesek szerződései?

Szinte az összes devizahiteles szerződés érvénytelen, azaz semmis ? legalábbis ez következik a Fővárosi Törvényszék OTP ellen hozott jogerős döntésének indoklásából. Hacsak a Kúria a felülvizsgálat során nem jut más eredményre. A jogászoknak erős kételyeik vannak az ítélettel kapcsolatban.