Tag Archive for Joulupukki

Budapestre érkezett a Joulupukki, az igazi finn Mikulás

Rénszarvasszán helyett a Finnair Airbus Embraer ERJ-190 típusú gépével érkezett Budapestre Joulupukki, az igazi finn mikulás. Joulupukki látogatása immár hagyomány: 16 éve minden december elején meglátogatja a magyar gyerekeket, idén először pedig – a nyilvános találkozók mellett – óvodákba, anyaotthonokba és árvaházakba is ellátogat a nagyszakállú.

Megnyílt a Mikulásgyár

Megkezdte az adományok gyűjtését tegnap a Mikulásgyár, amely idén két budapesti helyszínen, az 56-osok terén és a Nyugati téri bevásárló központ főbejáratánál várja a felajánlásokat.Európa második legnagyobb karitatív akciója tavaly 275 ezer embernek segített.

December 5-én Vecsésre látogat a Mikulás

Bár az “igazi” lappföldi Mikulás, Joulupukki már november 30-án megérkezett Magyarországra, és a Liszt Ferenc Repülőtéren a vecsési Mosolyország Óvoda  csemetéi köszöntötték, a többi vecsési gyerek sem marad Télapó nélkül. A “piros puttonyos” jó szokásához híven idén is körbejárja a várost, és az őt váró gyerekeknek szaloncukorral kedveskedik.