Tag Archive for koncert

Előszilveszteri buli

Ingyenes előszilveszteri bulit tartanak kicsiknek és nagyoknak december 29-én a a Bálint Ágnes Kulturális Központban. 18-20 óráig Tini Disco várja a legkisebbeket, 20 órakor fellép Radics Gigi. majd utána 21 órától pedig kezdődik buli hajnalig.

Adventi programok Gyálon

A három napos Advent Gyálon 2013 zárórendezvényén kézműves termékek vásárával, élő Betlehemmel, valamint színpadi programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket.

VHZ Karácsonyi Hangverseny

2013. december 15-én, az idén 10 éves Zeneegyesület, kilencedik alkalommal megrendezett Karácsonyi Koncertje nem maradhat el 2013-ban sem.

Egyszer volt? a Mesezenekar koncertje

Az előadáson egy óriási képeskönyvet lapozgatnak az előadók a gyerekekkel. A képeken látható mesehősökhöz hasonlatos figurák (Süsü, Vuk, Gombóc Artúr) elevenednek meg az eredetihez hasonló óriásbábok alakjában, a róluk szóló ismert gyermekdalok pedig a zenekar saját hangszerelésében szólalnak meg. Az apróságok együtt szüretelnek Meseország lakóival, játékos feladatokkal, közös zenéléssel szerepelnek a koncerten, ahol a zenészek…

Norvég- Magyar zenei est

A 30. évfordulóját ünneplő Kvaloya Zeneegyesület és a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület szimfonikus koncertet ad a Bálint Ágnes Kulturális Központ színháztermében.

Versenyek Hangversenye

2013. november 13-án a Vecsési Zeneiskola koncertet ad a Kulturális Központban. Zenesikolásoknak a belépés ingyenes.    

Boyzless Voice koncert

A Vecsési Evangélikus Gyülekezet 90 éves évfordulója kapcsán tartott ünnepségsorozat egyik eseménye, hogy november 10-én délután 17 órától ingyenes koncertet ad városunkban a Boyzless Voice kamaraegyüttes.

Rock koncert Vecsésen

2013. november 8-án egy különleges rock koncertre várják az érdeklődőket a vecsési kulturális központba, fellép Kalapács József, a Dinoszaurusz Band és a Qgli.

XII. Vermesy Művészeti Napok

2013. október 10-13. között rendezik meg a XII. Vermesy Művészeti Napokat Maglódon, festészeti kiállítással, komolyzenei koncertekkel várják az érdeklődőket. A rendezvény ingyenes.

Budapest Acoustic Band koncert

Vecsésen a főtér színpadán augusztus 30-án 19 órai kezdettel ad koncertet a Budapest Acoustic Band.

Murci Fesztivál Vecsésen

Adomány gyűjtés céljából ?Murci Fesztivált? szervez 2013. augusztus 31-én a Vecsési Borbarátok Egyesülete és a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület.