Tag Archive for közlekedésbiztonsági nap

A közlekedésbiztonság javítására pályázhatnak az önkormányzatok

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pályázatot hirdet az önkormányzatok számára a települések közúti közlekedésbiztonsági helyzetének javítása érdekében – jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a Kerékpárosbarát szemléletformálás című szakmai konferencián, amiről a tárca tájékoztatta az MTI-t.

Legyen béke az utakon

Legyen béke az utakon címmel közlekedési kampány indult a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezésére több szervezet közreműködésével annak érdekében, hogy javuljon a közlekedési morál – ezt a szervezők jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

?Közlekedik a család? vetélkedő Pest megyében

A ?Közlekedik a Család? elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei elődöntőjét Cegléden rendezi meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága. 

VII. Közlekedésbiztonsági nap gyermekeknek

A Vasúttörténeti Park április 13-án 7. alkalommal rendezi meg a Közlekedésbiztonsági Napot, azzal a céllal, hogy már egészen kicsi kortól játékos formában tanítsák meg a gyerekeknek, hogyan közeledjenek gyalogosan, kerékpárral, vonattal.