Tag Archive for nyári tábor

Újdonságok az idei Erzsébet-programban

Új pályázatokat hirdetett meg 2014-ben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány: az Erzsébet-program keretén belül 62 pályázatra jelentkezhetnek a gyerekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők. Az idei év egyik újdonsága a ?Fürdőbelépő nyugdíjasok részére Erzsébet Kártyán? pályázati felhívás.

Pénteken véget ér az iskola, kezdődik a vakáció

Pénteken az iskolákban megkezdődik a 11 hetes nyári szünet. A diákok és szüleik az idén is táborok sokasága közül választhatnak. A tanulók nyári munkavállalását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztató anyaggal segíti, amelyet minden iskolába eljuttattak.

Figyeljünk a gyerekekre a nyári szünidő alatt is!

A hosszú hónapok óta tartó bezártság után, nemsokára ? letudva az év végi vizsgák feszültségeit ? gyermekek, fiatalok sokasága élvezi a szabadságot. Ugyanakkor az is köztudott, hogy a felhőtlen játék, kikapcsolódás közepette a gyerekek sokszor még a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem tartják be, amelynek következtében balesetek okozóivá, részeseivé, vagy áldozatává válnak.

DUE Médiatábor 2013

Magyarország legjobb médiatábora ? a legjobbak médiatábora 2013-ban is! Nyári táborban évente százan “újságírnak”, rádióznak, tévéznek, fotóznak, haverkodnak tíz napig a Balaton partján. Táborozz velük Te is!

Nyári kézműves tábor

A József Attila Művelődési Ház bentlakásos kézműves tábort szervez Délegyházán vecsési gyerekeknek.

Még van hely a balatoni gyerektáborokban

Április 8-áig még lehet jelentkezni az Erzsébet-program keretében meghirdetett gyermektáborokra. Egy hétig Balaton-parti táborokban nyaralhatnak a gyerekek június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban, teljes ellátással; az alacsony keresetű szülőknek ehhez mindössze egy-két ezer forintot kell befizetniük – közölte Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.