Tag Archive for paksi atomerőmű

Harminc évre titkosítják a paksi bővítés szerződéseit

Harminc évig nem lenne megismerhető közérdekű adatként a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy része egy módosítás értelmében, amelyet éles vita után, pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége az atomerőmű-beruházással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.

Paksi bővítés: mindent egy lapra

Ha milliókért veszünk otthonra egy presszógépet, amihez utána olcsón szerezzük be a szemes kávét, akkor ettől olcsón isszuk naponta a feketét? Nem. Az atomerőmű is ilyen: ha már kifizettük a hiperdrága gépet, akkor hiába költünk utána keveset, olcsón már semmiképpen nem jövünk ki. Vargha Péter Simon, a Guruló Hordó blog szakértője a Forbes februári számában összefoglalta, mi…

Ennyibe kerül majd az újabb paksi atomerőmű

Sávos, 4, 4,5 és 4,9 százalék lesz annak a 2025 és 2046 között törlesztendő euróhitelnek a kamata, amit a paksi bővítésre ad Oroszország ? jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a köztévében. A szerződést néhány napon belül alá tudják írni.

Új atomerőmű épül orosz hitelből

A nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás kedden Magyarország és Oroszország között, amelynek keretében egyezséget írtak alá két új paksi erőművi blokk építéséről. A projekt megvalósítására 10 milliárd eurós keretösszegű hitelt kap Magyarország 30 éves futamidőre. A finanszírozás 80 százalékát az oroszok adják, 20 százalékát viszont Magyarországnak kell előteremtenie.