Tag Archive for út

December 15-én félpályás útlezárások országszerte

A szakszervezetek december 15-én reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a kafetéria többlet adóterhei ellen – jelentette be Gaskó István, a tiltakozó akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A hétvégére lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát

Péntek este 10 órától vasárnap 18 óráig lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), emiatt megváltozik több, a kőbánya-kispesti buszvégállomásról induló járat útvonala és a 3-as metró menetrendje is.

Fekvőrendőr az utakon

Az utóbbi  években Vecsésen és Gyálon is terjed a forgalomlassítás csodafegyvere, a fekvőrendőr.  Kis utcákba és fontos útvonalakra is ezt építik, ha nem látszik más megoldás az autósok megregulázására. Egyes helyeken indokolt, máshol meg több bosszúságot okoz, mint hasznot.

Útfelújítások Vecsésen és Gyálon

A Magyar Közút Zrt. tájékoztatta honlapunkat, hogy még az idén felújítják többek között Vecsésen a Telepi, és Dózsa György utakat is.